Blog

Ízelítőnek egy kicsit az indulásról

2018.11.21 14:07
Woody Decor
Woody Decor

A kezdetek

Miért is kezdtem bele a vállalkozásba?

Mert imádom ezt a stílust. A rusztikus lakásdekoráció olyan hihetetlen nyugalmat hoz el az otthonokba, amit én egy modern, letisztult, katalóguslakásban sosem éreztem.  Otthonossá varázsolja a lakást, bensőséges hangulatot áraszt. Most be kellene tennem ide néhány lakberendező által kreált és profi fotós által megörökített lakást, de inkább megmutatom a miénk egyik szeletkéjét, mégis csak közelebb hoz Titeket hozzánk.

Persze először magunknak készítettem sok kis csetreszt, fali dekorációkat fából, kisasztalkát, tálcát, bortartót stb, ezeket pedig szépen pakolgattam fel egy erre létrehozott Instagram oldalra, hogy mások ötletet meríthessenek belőle és persze a pozitív visszajelzés is jól esett. Egyszer csak lett adószámom és a Vintage Piacon találtam magam, ahol azóta már visszajáró kiállító vagyok.

Munka mellett persze nehéz volt a kézműves vállalkozás, de belejöttem. Kezdetben nagyon izgultam, főleg az első piac előtt, de sikerélményekkel tértem haza és jóval kevesebb dekorációval, mint amennyivel kimentem. Most már persze nem így van, megismertem a vásárlók igényeit; mit kell újra és újra kivinnem és milyen új termékeket kell készíteni, kivinni.

De a rusztikus otthonunk szépítgetése azóta is tart. A barátnőm, aki segített megálmodni, hol mi legyen (egyébként itt olvashatjátok, miért lett éppen rusztikus és nem a felkapottabb vintage stílusú az otthonunk), és ez azóta is tart, nem számít, hogy már alig férnek el a szerelemből megtartott dekorok, a mai napig örül, ha valami nem úgy sikerül, talál rajta egy kis hibát és már teszi is a gyorsan kitalált helyére. De nem bánom, a kézzel készített, egy áruházban sem megtalálható dekorációk sokkal egyedibbé varázsolják az otthont. Ha az éppen fából van, rusztikus, régiesített stílusban, az – legalábbis szerintünk – csak hab a tortán.

Legközelebb írok egy keveset arról, hogy mit is jelent a rusztikus és milyen más stílussal párosítható össze. Addig is nézelődjetek az egyedi, rusztikus, fa dekorációink között!