Rólunk

Lászlók Dani vagyok és én hoztam létre a Woody Decort még 2017-ben munka melletti kézműves vállalkozásként.

Az ötlet onnan jött, hogy amikor összeköltöztem menyasszonyommal, akkor a lakásból, ahol laktunk, otthont szerettünk volna varázsolni.

Mindig is húzott a szívem a vidéki stílushoz, de valamiért kezdetben modernebb, letisztultabb irányba indultam volna el, Mariann pedig igazi (akkor úgy mondtam) nagymamás vintage irányba, tudjátok, pasztell színek, virágminták stb, ami nekem sok volt. A kettő közötti átmenet, mint közös neveő a még mindig romantikus stílusú rusztikus lett, mert habár sok benne a barna, a fa, mégis meg lehetett csinálni fiatalosra.

De itt jött a fő gond, hogy kis hazánkban a modern köntösbe bújtatott rusztikus stílus még nem terjedt el annyira, hogy bármelyik bútoráruházban órákig tudjunk válogatni. Kiegészítőkből sem volt sok, körülnéztem kézműves hirdetési oldalakon, piacokon, és ott bizony azt láttam, hogy az egyedi, kézzel készített termékek nem sorozatgyártott árakon mennek, még olyan esetekben sem, amihez nem kell különösebb tudás, csak némi kézügyesség, gépek és más eszközök. Így tehát nekiálltam magam készíteni a dekorációkat, amiket meg is osztottam a direkt erre létrehozott Instagram oldalon, ahol megtaláltak a Vintage Piac szervezői, ahol azóta már rendszeres kiállító vagyok.

Innentől már csak idő kérdése volt, hogy a hobbi kézműves vállalkozásból egy komolyabbat hozzak létre, hogy ez a csodálatos stílus mások otthonát is szépíthesse.

WoodyDecor rusztikus lakásdekor