Blog

Egyedi tömörfa asztal a Woody Decortól – de milyet?

2019.04.16 15:43
Woody Decor
Woody Decor

Az asztal mindig egy kardinális kérdés a háztartásban. Sok szempontot kell figyelembe venni a megfelelő asztal kiválasztásakor.

Hogy mi a legfontosabb szempont, arra nem adhatok mindenkire érvényes választ, de úgy gondolom, az első két helyen a méret és az ár szerepel.

Én elsőként a méretet emelném ki, mert lehet, hogy most épp X Ft-ot szántok asztalra, de lehet, hogy egy hónap múlva már X+5000 Ft-otok is lesz rá, ezért az változhat, de hogy mekkora a hely a konyhában, étkezőben, nappaliban, az nem igazán szokott megváltozni egyik hónapról a másikra, legfeljebb költözéskor, vagy a berendezés átvariálásakor.  

Egy étkezőasztalnál ugye adott, hogy mekkora helyet tud legfeljebb elfoglalni. Aki olyan szerencsés, hogy hatalmas konyhája, vagy étkezője van, de nem 10 fős a család, annak nem annyira kell a méreteket nézni, de sokaknak talán ez az első, amit megnéz az asztalok adatlapján.

rusztikus tömörfa étkezőasztal/Ezt egy kicsi lakás kicsi konyhájába készítettem. Itt értelemszerűen a méret volt a legfontosabb; hogy elférjenek mellette, de rajta is/

Hogy mekkorára van szükség, azt elsősorban az határozza meg, hogy jellemzően hányan ülnek az asztalhoz. De mégis mekkora helyet foglal egy ember? Ezt egyszerűen le tudjátok mérni. Vegyetek magatokhoz egy mérőszalagot, üljetek le egy asztalhoz és mérjétek le, hogy a könyökötökkel együtt mekkora helyre van szükségetek kényelmesen, és mekkora az a méret, ami már nem annyira kényelmes, de azért még rendesen lehet enni mellette. Így megkapjuk a legkisebb és a (szükségtelenül) legnagyobb helyet. Szerintem ez 60-80 centi körül van, de ezt én magamnak mértem. Persze azt is vegyétek figyelembe, hogy minden oldalához tud majd ülni valaki, vagy egy (vagy két) oldala a falhoz lesz tolva helytakarékosság miatt.

egyedi asztal/mint például itt, mert a megrendelőim ketten laknak a lakásban, ezért így elférnek rajta bőven, de hely is maradt az asztal mellett/

Ez azért is fontos, mert a kiegészítőknek is szüksége van némi helyre, jellemzően az asztal közepén, de ha egyik oldala a falnál van, arra a felére is lehet tenni a lábast és az italos palackot. Mindenesetre, ha egymással szemben is ülni fognak, véleményem szerint 60 cm a legkisebb szélesség, ami még elfogadható. Annál kisebb méretnél már nagyon közel lennétek egymáshoz, ami már zavaró lehet. Ha nagyon szűk a konyha/étkező, a hosszabb oldala fel lehet tolva a falra és legfeljebb a két asztalfőn néznek egymással szembe az ott ülők. A magassága egy étkezőasztalnak általában 75 cm körül mozog, pluszmínusz pár centi. Lehetnek olyan helyzetek, amikor viszont ennél magasabbra van szükség, mint például az egyik munkámnál, amikor 90 centi magas volt az asztal, mert a megrendelő úgy kérte, hogy a konyha bárpultjához lehessen tolni, mintegy annak hosszabbításaként.

egyedi étkezőasztal/az előbbi képen lévő asztal, ami itt már a pult hosszabbításaként szolgál - ezért készítettem magasabbra/

Ehhez persze magasabb székek is kellenek, mert az átlagos 45 centi körüli ülőmagasság már kevés a 80 centinél magasabb asztalokhoz (kivéve persze kosárlabdázóéknál).

Ha az átlagosnál magasabb asztalra van szükség, akkor már jóval kisebb a választék a bútorüzletek előre legyártott bútorai között, főleg, ha az asztallap mérete is fontos szempont. Ilyenkor arra lesz szükség, hogy a speciális igényeteknek megfelelő, egyedi asztal kerüljön legyártásra. Ebben segíthetek :)

Árak tekintetében ennyire nem mennék bele a részletekbe, evidens, hogy függ attól, hogy tömeggyártott, vagy egyedi az asztal, milyen anyagból készül, mekkora, milyen megoldások vannak benne stb. Előre legyártott (tömeggyártott) asztal nyilván olcsóbb, főleg, ha nem igazi fából készült, és a kicsi általában olcsóbb, mint a nagy, egy lapból és négy lábból álló egyszerű szerkezet olcsóbb, mint egy gondosan megmunkált, bővíthető, fiókos, több merevítővel ellátott szerkezet. A megengedhető árú asztal fizetésfüggő, ez szerintem itt most nem érdemel több szót.

rusztikus dohányzóasztal/ezt a kis dohányzóasztalt komoly igénybevételhez terveztem. Nem fog széttörni, ha ezen állva cseréled ki az izzót a lámpában/

A stílus, mely igazodik a lakberendezésünkhöz, szintén egy nem elhanyagolható szempont, ha egy harmonikus, szép otthont szeretnénk. Hogy az asztal fából, vagy faforgácslapból van, nem feltétlenül határozza meg a stílusát; láttam (és csináltam) már letisztult asztalt fából, és láttam már faforgácsból készült asztalt, amire rusztikus dekorfóliát ragasztottak. De az utóbbi olyan mű :) A lényeg, hogy találd el a színeket. Egy tipp: mostanában divatosak az olyan asztalok, amiknek a lába és a lapja eltérő színű; a lapja jellemzően barna (olajozott vagy vékonylazúrral kenve), hogy a fa asztallapot minél élethűbben látni engedje, a lábak pedig fehérek, szürkék, vagy valamilyen pasztell színűek.

vintage étkezőasztal/tehát valami ilyesmi :)/

Ha minden szempontnak nem tudnak megfelelni a bútorüzletek asztalai, csináltass egyedi asztalt. Így akkora lesz és olyan színű, amilyet szeretnél. Ha ezt igazi fából képzeled el, akkor nyugodtan keress meg, biztosan tudok segíteni. Már több olyan asztalt készítettem, ami a nagy, multi bútoráruházakban lett kinézve, de sajnos nem volt olyan méretben elérhető, mint amire a megrendelőnek szüksége volt. Legyen ez akár étkezőasztal, dohányzóasztal, konzolasztal, modern asztal, rusztikus vagy vintage asztal.

egyedi rusztikus asztal és pad/Így készült ez a szett is. Egy nagy bútoráruház termékének képét kaptam meg, hogy olyat szeretne, csak más méretben és színben. És íme, teljesült!/

Remélem, tudtam segíteni a megfelelő asztal keresésében, ha van kérdésetek, vagy szeretnétek készíttetni egy egyedi tömörfa asztalt, írjatok nyugodtan.