Blog

A nagy költözés, avagy hogyan érdemes rácsos babaágyról házikó ágyra váltani 1. rész

2026.03.01 22:32
Woody Decor
Woody Decor

A rácsos babaágy lecserélése mérföldkő egy család életében. Ez nem csak egy bútorcseréről szól, hanem a gyermeked önállóvá válásának egyik első nagy lépéséről. De mikor jön el az idő, és hogyan ne váljon káosszá a folyamat? Ebben a bejegyzésben segítünk felkészülni a nagy költözésre.

A témában több szempont szerint lehet összeszedni a tudnivalókat, hogy felkészülten vágjunk bele az ágycserébe.

A három alapvető szempont az időzítés, a szülők felkészülése (logisztikázás), illetve a gyermekünk felkészítése, átszoktatása.

Az első részben megnézzük, hogy mikorra érdemes időzíteni az ágycserét.

A legtöbb gyermeknél 2 és 3 éves kor között jön el a pont, amikor a rácsos ágy már szűkös vagy nem biztonságos. Van azonban néhány egyértelmű jel:

A fizikai korlát: Ha a gyerkőc feje vagy lába már súrolja a rácsokat, vagy – ami veszélyesebb – megpróbál kimászni rajta.

Érkezik a kistesó: Ha úton van a következő családtag, érdemes a nagyobbat már 2-3 hónappal a baba érkezése előtt átszoktatni az új házikó ágyba. Így nem érzi majd úgy, hogy a kistesó „kitúrta” a helyéről.

Belső igény: Ha a gyermek már nyitott az önállóbb játékra, a házikó ágy nemcsak fekvőhely, hanem egy saját kis birodalom lesz számára, ahol biztonságban tud játszani akár egyedül is, főleg a nagyobb méretű ágyak esetében.

Szülőknek megterhelő a nagyobb gyerek mindennapos ki-beemelgetése, hiszen ekkor már lent van a matrac, mélyre kell hajolni, de a gyermek már nem 3-4 kg-os súlyú, hanem akár jóval 10 kg felett is lehet, ez pedig az egyébként is fáradt szülők derekának, erejének megterhelő.

 

A következő részben átnézzük, hogy ha már megszületett az elhatározás a cseréről, hogyan készüljünk fel az új ágy fizikai fogadására.